2013. december 3., kedd

Befejezés.

Sziasztok! Hát eljött ennek is a vége, szerintem ti is észrevettétek, hogy semmi értelme tovább ezt csinálni, nem tudok új részt tenni mivel nincs ötletem így már csak egy záró részt fogok nektek írni ami rövidke lesz. Ma írom a második búcsút, szóval ez a második blog amit bezárok. Viszont akkor a kis rövid rész jönne.

Író szemszöge:

Eltelt 30 év. A directionerek boldogok lehetnek mivel a One Direction még mindig a toppon van!!!! Amanda feladta a karrierjét az első albuma után aminek nagy sikere volt. Már nem modellkedik csak éli az életét úgy mint Harry Styles felesége. Zoé felcseperedett épp körül utazza a világot a saját pénzéből és sikeréből a barátjával aki megkérte a kezét már. Amanda és Harry elmondták az igazat a lánynak. Kicsit mérges volt, de továbbra is a szüleinek tekinti őket. Amanda anyukája meghalt közben. Lily és Louis is összeházasodtak végre és Lil épp az iker lányaival akik épp most élik a tini korszakukat. Zayn és Nath egyáltalán nem boldogok mivel Nath rákos lett, mindenki csak reménykedik már, nincs gyerekük viszont Zayn megkérte a kezét. Niall és Kelly szakítottak, viszont Nialler összejött egy directionerrel. Liam és Cara nagy családot alapítottak sok-sok gyerekkel. Mindenki nevetve néz vissza a múltba, egyaránt a jókra és a rosszakra is. Épp ma nézték meg Amanda képeit amiket először csináltak róla, a TIU-t és nagyon sok interjút és twitcamot. 
******
Nath meghalt így Zayn nem bírta tovább, kilépett a bandából véglegesen ezzel vége lett a One Direction-nek. Mindenki tudta, hogy lassan ennek vége. Zaynről semmit nem lehet tudni és a fiúk se tartják már a kapcsolatot egymással. mindenki máshol lakik. És ami a legszörnyűbb.. Lily és Amanda összevesztek, nem tartják a kapcsolatot. 40 éves barátságot tönkretett egy fiúbanda feloszlása. Senki nem tudja mi lehet velük. Nem hallani róluk, nem lehet tudni semmit...

Nos, ez lett volna a befejező rész. Sírva írom nektek ezeket a sorokat. Túl nagy a dráma a mai napra már. Nos ez az első blogom ami Januárba lenne 1 éves. Sokat tanultam ezzel a bloggal gondolok itt az írásomra és fogalmazásomra. Szerintem sok jó pillanatok voltak itt és az is biztos, hogy nem felejtem el ezt a blogot, lehet elkezdem majd előröl olvasni. Már szinte alig látok a könnyektől így hát nem szeretném tovább húzni. Köszönök mindent nektek, csodálatosak vagytok/voltatok!!! Nem is lehetett volna szebb évem ezzel a bloggal!!<3 Viszont várlak titeket az új blogomba és a januárban indulóba is. (Később linkelek) Köszönöm a 4 feliratkozónak és a több mint félmillió látogatást is! Tényleg szörnyű, de hálás vagyok nagyon!!! Nem bírom meghálálni eléggé! KÖSZÖNÖM <3


2013. október 26., szombat

2. évad 2. rész Back To Hungary

Bocsi a késésért.. Viszont.. a mai naptól hetente 1-szer lesz új rész ezen a blogom mégpedig Kedd-enként!!!! :)) Jó olvasást!!

Amanda szemszöge:

Alig vártam, hogy hazaérjünk. Nagyon elfáradtam és Zoe is már nyűgös volt. Végre hazaértünk és Twitteren írt a menedzsmentem, hogy Szerdától elkezdjük az első albumom felvételét. Gyorsan még írtam Twittere:
Az új albumom a "Yours Truly" néven fog futni. Igyekszünk, csak nektek!!!:)<3:*"
Harry jött be Zoe-val, hogy mehetek öltöztetni segíteni és elaltatni. Átballagtam mögöttük Zoe szobájába ami a miénk mellett volt. Felöltöztettem addig Harry választott egy könyvet. Beraktam a kiságyába majd Harry ölébe ültem majd elkezdte olvasni a könyvet. Csak pihentem és beszívtam Harry kellemes illatát. A 4. mondatnál Harry abbahagyta az olvasást mert Zoe be is aludt. Adtam egy puszit a fejére majd felkapcsoltam a kislámpát és le a nagyot. Megfordultam és az ajtóba Lily és Louis állt. Kimentünk és óvatosan becsuktam az ajtót majd a fejemet egyből rádöntöttem.
- Menjünk beszélgetni.. - fogta meg a vállam gondolom Louis. Lementünk a nappaliba. Amúgy már mindenki alszik és én is nagyon fáradt vagyok.
- Valami baj van? - kérdezte Harry.
- Hiányzik anya, és arra gondoltam, hogy hazamehetnénk egy pár napra így négyen.  - mondta Lil.
- Figyelj.. megértem, de nem tudom jó ötlet e az üres házba visszamennem.. - mondtam.
- Nem kell... Nálunk lennénk. - mondta Lily.
- Nem tudom.. Nekem Szerdán el kell kezdenem az albumomat.. - mondtam nekik. igazából semmi kedvem nem volt Magyarországra menni, de már hiányzik Andrea és Jason is. Meg meglátogathatom Ádi-t is.
- Akkor holnap reggel indulunk? - kérdezte mosolyogva Lil. Én csak mosolyogtam majd megöleltem.
- Viszont.. Bocsi, de én most megyek, mert nagyon fáradt vagyok. Jóéjt. - adtam egy puszit legjobb barátnőmnek és barátjának majd Harry-nek egy csókot és felmentem. Lezuhanyoztam majd befeküdtem az ágyba, egyből el is aludtam. Még éreztem ahogy Harry befekszik mellém majd magához húz.
Másnap kora reggel, sőt hajnalban keltett Harry, puszikat adva.
- Mi van? - kérdeztem álmosan.
- Kelj fel és készülődj. Hoztam neked kakaót. - mosolygott.
- Fáradt vagyok. - motyogtam halkan.
- tudom, bepakoltam neked, csak fel kell öltöznöd.. - mondta Harry.
- Nem akarok.. - mondtam kómásan.
- Naa!!! - mondta Harry és elkezdte puszilgatni a nyakamat, viszont egy bökkenő volt...
- Harry, legalább borotválkozz meg!!! - mondtam. Még kicsit verekedtünk az ágyba amikor bedőlt mellém. - Most nem jó lenne egész nap így aludni? - kérdeztem tőle és megcsókoltam a felsőtestét. Kicsit rosszul lettem és szerintem el is sápadtam mert Harry ijedten nézett rám.
- Lily!!! -kiabált Harry.
- Fáj, nagyon. - mondtam és elkezdtem sírni.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - mondta Harry.
- Kész vagytok? Mi történt? A gyógyszer!! - mondta Lily és elkezdett keresgélni. Hamar megtalálta majd odaadta nekem. Pár perc múlva jobb lett. Óvatosan felálltam majd felöltöztem. Pár perc múlva egyáltalán nem fog fájni a gyógyszer segítségével. Harry mintha csak Zoe-t öltöztetné úgy öltöztetett engem. Lementünk és láttuk ahogy Louis játszik Zoe-val aki meglátott és odarohant hozzám. Felakartam venni őt de Harry nem engedte. Felvette ő majd úgy adta át és puszi kíséretébe.
- Mikor megyünk már anya??-kérdezte Zoe.
- Már indulunk is. - mosolyogtam majd tényleg mentünk. Paul ült a kormány mögött. Becsatoltam Zoe-t az ülésébe majd beültem mellé és a többiek is beültek. Gyorsan a  reptérre értünk ahol Lily már hívta is Andrea-t. Mi próbáltuk a fiúknak tanítani pár magyar szót hát elég vicces volt. A rajongók összenyomtak minket de sikerült a repülőre felülni.
- Szeretlek. - mondta ki magyarul Louis ami viccesen hangzott.
- Jo nap. -mondta Harry és csak még jobban röhögtünk Lily-vel majd magyarul kezdtünk énekelni és a fiúk csak néztek, hogy mi van?? a C.O.D.-tól a Kedves Naplómat énekeltük végig. Végül elmondtuk angolul is. Végül felszálltunk a géppel és Zoe is felébredt és egyből az ablakra tapadt.
2 és fél óra múlva már a reptéren vártuk Lily-vel a fiúkat, hogy hozzák a cuccainkat, addig is csináltam egy képet Zoe-ról.

Életem "haza" jött! Imádom! <3 @Lily_O_Sumer

A fiúk végre megérkeztek és az "álcánk" nagyon jól sikerült, mivel nem jött hozzánk senki, még.. Elindultunk a kijárat felé és megláttam Andrea-t.
- Lily, ott van anyud! - mosolyogtam. Átadtam Harry-nek Zoe-t majd Lily-vel együtt futottunk Andrea-hoz és erősen öleltük meg őt egyszerre.
- Mekkorát nőtettek lányok. Jajj kincsem annyira hiányoztál már! - ölelte magához Andrea Lily-t. Olyan jó, hogy ők jóban vannak. Engem is még egyszer megölelgetett Andrea majd a fiúkat is és Zoe-t is.
- Ez a lány is mekkora lett. - mosolygott. Andrea szerencsére tud angolul ezért így beszélgettünk.
- Menjünk anya!! Már nagyon várom, hogy hazaérjek! - mondta Lily türelmetlenül.
- megyünk, megyünk!! - nevetett Andrea.
- És Amanda, hogy vagy? Nagyon sajnálom. - mutatott a pocakomra.
- Jól... igen.. én is. - mondtam. Beültünk a kocsiba és már haladtunk is. Meg is érkeztünk. Minden ugyan olyan volt és amikor megláttuk Ádi-t egyből kipattantunk a kocsiból és jól megölelgettük Őt és Marci-t is.
- Amanda, Lily!!!! - mondta nagy mosolyogva Ádi. 
- Tudod mennyire hiányoztál te bolond? - kérdeztem tőle.
- Ja mégse kerestél. - vágta be a durcit.
- Hello. - köszönt Harry nem tetszően. Csak megforgattam a szemeimet.
- Szia Zoé. - mosolygott rá Marci.
- Nem tud magyarul. - mondtam.
- Hogy neveled te. - nevetett Ádi.
- Most nézd meg milyen aranyos!! Te rosszabbul neveled a Marci fiadat. - nevettem.
- Ő a tökéletes csicska. - mondta Ádi nagy mosollyal.
- De megverlek. - mondta Marci.
- Na és Lily, Lily, Lily..
- Mondjad, Ádi, Ádi, Ádi.. - válaszolt viccesen barátnőm.
- Csinos vagy. - mondta.
- Köszönöm. Hát te nem változtál . -árad a kedvesség barátnőmből is.
- Viszont mi megyünk, majd hívlak. - mosolyogtam.
- Úgy mint eddig? - kérdezte Marci.
- Nem. - mosolyogtam és Lil-el bementünk. Jason bent ült a kanapén és csillogó szemekkel ölelte meg a lányát majd engem is.
- Csinosak vagytok . Hiányoztál kicsim. - mondta Jason.
Mindig is irigyeltem a kapcsolatukat.... De én már nem tehetem jóvá... Elvesztettem mind a két Gery-met és apát is.. Mi lesz ha Harry lesz a következő?? Nem.... Kipakoltunk a szobákba majd kicsit pihentünk és beszélgettünk. Zoe szaladt le.
- Apu!! Nem találom Niall bácsit!! - mondta a kis drágám. Na ennek Niall örülni fog.
- És Louis bácsi már nem is jó?? - vágott egy szomorú fejet Louis.
- Játszol velem?? - kérdezte Zozo
- Persze. - mosolygott Louis.
- Akkor jó. - mondta és odament Louis-hoz megfogta a kezét és elkezdte húzni mire Louis felállt majd nevetve vitte föl a szemem fényét.
- Nem vagy féltékeny egy másfél éves kislányra? - kérdezte Harry pimaszul.
- Nem... még.. - mondta viccesen legjobb barátnőm amin mindenki nevetett. Nagyon fáradt voltam így hozzábújtam Harry-hez és szép lassan elaludtam.

Lily szemszöge:

Amanda elaludt Harry ölébe majd Harry is. Apa elment egy üzleti tárgyalásra anya meg feljött velem Louis-hoz. Benyitottunk egy kicsit és azt láttuk ahogy egy könyvet nézegetnek. Becsuktam az ajtót majd anya szemébe néztem.
- Nekem nem lehet gyerekem. - mondtam könnyes szemmel, ezt ő még nem tudta. Ő csak bámult rám és nem tudta mit tegyen. Anya sok mindent túlélt már és sok mindent tett a múltban ahhoz, hogy nekünk mindig tudjon segíteni, de most nem látok semmit a szemeiben - Valamit mondott a doki, hogy miért nem, de azt mondta erre van egy gyógyszer, de nem biztos módszer.. Már elkezdtem szedni.. Amúgy.. Louis megkérte a kezemet..  - mondtam a végén.
- De hisz ez remek!!! - mondta mosolyogva anya.
- Igent mondtam, utána nemet. Úgy éreztem már nem olyan a kapcsolatunk mint ez előtt.. De már nem így van. - mondtam.
- Menjetek el a moziba, majd vigyázok én Zoé-ra, meg Lara is mindjárt jön. Nem lesz semmi gond. - mosolygott anya. Ez jó ötlet. Bementünk Louis-ékhoz.
- Elmegyünk moziba? - kérdeztem barátomtól.
- Mehetünk. - mosolygott rám és adott egy puszit.
- Akkor Zoe, gyere csinálunk sütit. - mondta anya majd kézen fogva lement Zoe-val. Mi is lementünk, felvettük a cipőnket majd mentünk is.
- Hova megyünk? - kérdezte Louis.
- WestEnd. - mondtam. Rég voltam ott nem biztos, hogy odatalálok, de ezt szerintem inkább nem mondom neki. Hamar odaértünk viszonylag kevés rajongóval. A Családi üzelmekre ültünk be ami nagyon jó volt. Elmentünk még széjjel néztünk majd beültünk a Démonok között-re. Ez volt az utolsó film amit adtak. Nem voltak már sokan. Ezt is végig néztük, de még ott beszélgettünk megettük a popcornt. Elkezdtünk bújócskázni a székek között. Jött a takarítónő de mi előle is elbújtunk, de bár ne tettük volna.. negyed óra múlva Louis hátán ültem és úgy mentünk ki, ám a mozi bezárt, a westend bezárt.
- Ne.. Louis!!! - mondtam aggódva de ő csak röhögött. - Ne röhögj ez nem vicces!! - mondtam.
- Nyugi már. Mindig is ez volt az álmom.. Másoknak az, hogy esőben csókolózzanak nekem az, hogy egy plázába be legyünk zárva, csak ketten.- húzott közelebb magához. Olyanokat suttogott a fülembe amit nem hittem el...Elpirultam és teljesen elolvadtam. Nagyon szeretem. Végül megtörtént amire nem számítottam volna, vagyis most nem.. Louis előttem térdel újra.
- Legyél a feleségem, újra és véglegesen Lilyen Summer. - mondta Louis. Átfutott minden eddigi az agyamon 1 másodperc alatt de boldogan mondtam igent. Hosszas csókcsatába folytunk.
- Szeretlek. - mondtam két csók között a legőszintébben.
- ÉN is téged, mindennél jobban. - mondta. A gyűrű gyönyörű volt. Nagyon boldog voltam és alig vártam, hogy elmeséljem anyáéknak.
- Louis... Viszont még mindig be vagyunk ide zárva. - nevettem el magamat.

2013. október 7., hétfő

2. évad 1. rész Trauma

Heyhooo!!:DDD Íme a 2. évad:)) Jó olvasást!:) Bocsánat a késésért és hogy rövid lett:S

Lily szemszöge:

Nagyon aggódok Amanda miatt.. Meg se szólal, csak annyit, hogy mi ezt nem érthetjük, mert nem vesztettünk el egy babát sem. Nem eszik semmit és nem is alszik. Pár nap alatt nagyon megvékonyodott és nagyon sápadt lett. Ma engedik haza a kórházból. Harry-vel pakoltunk össze neki majd lementünk a kocsihoz. Rajongók milliói vártak ránk. Alig bírtunk megmozdulni.
- Most azonnal menjetek el ha nem tudtok normálisan viselkedni!!!! Ha ilyenek vagytok akkor nem is igazi Directioner-ek! Kicsit képzeljétek el a helyzetet! - kiabálta Harry mire a rajongók utat adtak a kocsihoz. Beültünk és elindultunk. Csak a rádió szólt, most is Amanda és Nathan száma ment. Amanda csak fogta magát és kikapcsolta.
- Szörnyű bűntudatom van... - mondta halkan az "új" szavakat.
- Minek? - kérdezte Harry.
- Lehet miattam lesz vége a bandának. - mondta lehajtott fejjel Am.
- Ne hülyéskedj már! Ha Zayn meglát, egyből meggondolja magát! Csak teljesen kiakadt.. - mondtam.
- Nem akarom, hogy miattam legyetek rosszba.. annak is örüljünk, hogy pénzbírsággal megúsztuk ezt az egész "Legénybúcsú"-t. - mondta Am.
- Fejezd be kicsim! - mondta Harry miközben beállt a kocsival a ház elé. Kiszálltunk a járműből és Am kézen fogta Harry-t és úgy mentünk be.
- Megjöttünk! - mondtam.
- Anyaa! - mondta Zoé és megölelte Am lábát.
- Szia kicsim. - mosolygott Am.
- Úr isten, nagyon vékony vagy. - mondta Niall és a többiek is kijöttek. - Gyere együnk valami finomat!!! - próbált vicceskedni Niall, de rosszkor... Am próbálta felvenni Zoe-t a karjaiba, de nem bírta felemelni.
- Mi felmegyünk.. - mondta Harry és megfogta Amanda kezét. Én csak hozzábújta Louis-hoz..
- Zayn?? - kérdeztem.
- Pakol... Egy szállodába akar menni.. Nath most fog hazajönni és szerintem helyre teszi.. vagy is remélem. Nath pont belépett az ajtón.
- Amanda itthon van? - kérdezte.
- Fent van Harry-vel... Hallottad? - kérdezte Liam.
- Igen és imádom.. -mondta. Zayn jött le a bőrönddel. - Te meg?? - húzta fel a szemöldökét Nath.
- Elmegyek. - mondta Zayn.
- Szóval elhagysz??- kérdezte Nath már szinte sírva.
- Nem.. kilépek a bandából. - mondta Zayn.
- Mert??? - kérdezte felháborodva a szőke barátnőnk. - Itt maradsz Zain Jawadd Malik!! - emelte fel kicsit a hangját Nath.
- Mert az normális, hogy a bandatársam barátnője az ellenségünk egyik fiújával csinál egy klippet!!! - kiabálta Zayn.
- Ne kiabálj mert én is kiabálni fogok! És akkor mi van??? Szerinted Ők akarták ezt??? Nálatok nem úgy van, hogy a mnedzsment dönti el, hogy mikor hogy énekeltek???? Na akkor basszus menj vissza a szobádba és fogd fel, hogy felnőtt érett férfi vagy!! Pont Te tudod, hogy milyen híresnek lenni!!!! Mi a lányokkal azt se tudjuk, hogy milyen.. Jó a One Direction fiúk barátnői vagyunk, de ez semmi!! - kiabálta Nath. Esküszöm, megijedtem tőle. Harry lejött az a kiabálásra és könnyezve ment tovább a konyhába.
- Minden rendben haver? - kérdezte Louis.
Mindannyian utána mentünk.
- Fájásai vannak, rosszul van, csak zokog és az ultrahang képeket nézi.. olyan rossz... -  sírta el magát Harry mire Louis megölelte olyan fiúsan.. Harry csak zokogott.. - Annyira szerettem volna... a fiam... elment.. és olyan nehéz előtte erősnek maradnom, hogy biztonságba érezze magát és megnyugodjon egy kicsit, de olyan nehéz minden... Semmit nem tudok... szükségem van anyára vagy Gemma-ra.. Gery lett volna a neve.. - mondta utoljára mire én is elsírtam magamat és megöleltem Hazza-t. Végül Harry felvitte a gyógyszert Amanada-nak majd le is jött mivel Am elaludt. Harry az ölébe vette Zoe-t és megölelte.
- Nagyon szeretlek.. - mondta Harry Zoe-nak.
- Én is téged apu. - mondta Zoe. Annyira édes volt és úgy sajnáltam az egészet.. Zoe élete egy hazugság lesz.. de így a legjobb. Zayn csak makacsul elviharzott. Végül megkérte Harry Anne-t, hogy jöjjön el... Végül Gemma is jön.

Anne szemszöge:

Épp főztem mikor Harry hívott fel.
- Szia anyu. - a hangja remegett és halk volt.
- Minden rendben kicsim? - kérdeztem érdeklődve.
- El tudnál jönni Calfironia-ba? - kérdezte.
- Mi történt? - kérdeztem.
- El mondom ha jössz, kérlek szükségem van rád. - mondta.
- Rendben, összedobok pár cuccot és megyek egyből. - mondtam majd le is tettem. Féltem, hogy mi történt. Bedobtam pár cuccot majd Gemma is jönni akart minden féleképpen. ilyenkor előjön belőle a féltő nővér.. Bepakolt Lux-nak is egy-két cuccot és mentünk is a reptérre ahonnan fél óra múlva indul egy járat.

Idegesen ültünk a váróba mikor bemondták, hogy elkezdhetjük a felszállást. Órákig utaztunk a kék óceán felett. Szétvetett az ideg. Mikor leszálltunk csak 1 óra múlva kaptuk meg a  csomagjainkat én ott kiabáltam az emberekkel. Megállítottunk egy taxi-t és már mentünk is a megadott helyre. Sietve lépkedtünk az ajtóig ahol Niall nyitotta ki az ajtót. A lépcső felé néztem és megláttam a fiam barátnőjét.. Csont sovány és gyenge. Harry segítette le a lépcsőn. Láttam rajta, hogy aggódik és fél. Biztos vagyok benne, hogy nem aludt napok óta semmit.. Egyre jobban aggódtam.
Louis letámadta Gemmát, hogy hagy játszon Lux-al. Gemma odasietett az öccséhez és megölelte, bár Harry még mindig Amandát fogta.
- Mi történt? - kérdeztem idegesen. Odamentem én is és megfogtam Amanda arcát. Csak elsírta magát és Harry-hez bújt.
- Figyelj kicsim.. Beszélnünk kell erről, neked is jobb lesz kicsit. Anyába és Gemma-ba tudod, hogy bízhatsz. Kérlek.. - mondta Harry barátnőjének. Amanda csak bólintott. Leültünk a kanapéra és mindenki elment máshova.
- A baba.... elvesztettem..... Nem vagyok jó erre se, még csak meg sem szültem. - sírta el magát Am. Ekkor eszembe jutott Jay.... Ugyan ezen ment keresztül... Louis-nak lett volna egy ikertestvére, de Ő meghalt.
- Ezért nem eszel? - kérdezte óvatosan Gemma mire Amanda bólintott és a lányom csak megölelte őt.
- Én nagyon nem tudok ebbe segíteni, de ha pszichológushoz mennél az nem lenne könnyebb? - kérdeztem könnyes szemmel. Szörnyű lehet átélni. - Én segítek neked mindenben.. Csak kérlek egyél.. - néztem rá aggódva.
 Bementünk a konyhába és Harry behozta Zoe-t is.
- Sósat vagy édeset ennél szívesebben? - kérdeztem.
- Húst.. - mondta halkan

Amanda szemszöge:

Nagyon imádom Gemma-t és Anne-t. Hogy itt vannak és támogatnak... Talán sikerül túlélnem és feldolgozni ezt az egészet, csak még nem most. Anne hamar kirántotta a csirkecombokat. Nagyon jól esett igazából enni. A hasam még mindig kicsit látszik, mintha terhes lennék, de azt mondta az orvos, hogy 2 hét múlva csak kicsit fog látszani, de én le akarom fogyni. Nagyon sokat ettem.. Láttam Harry-n, hogy kicsit megkönnyebbült. Tudom, hogy rengeteget sírt és aggódott.
- Hidd el.. fiatal vagy.. még lehet nagyon sok gyereked.. tudom nehéz, de ez nyugtasson. - mondta Gemma.
- Tudom, csak ez nagy trauma nekem. - mondtam. Zayn még mindig nem jött vissza ami aggasztott nagyon.
A többiek lejöttek.
- Nath... Zayn haragszik még mindig? - kérdeztem tőle.
- Igen, de a tökénél fogva fogom visszaráncigálni... Úgy viselkedik mint egy óvódás. - mérgelődött Nath.
Ekkor csöngettek. Kelly kinyitotta és Zayn állt az ajtóba. Nath figyelembe se vette.
- Sajnálom. - mondta hangosan mindenkinek Zayn. Nath odament és egy pofont adott neki.
- Jó ezt megérdemeltem. - mondta mire kapott még egyet majd Nath felénk mutatott majd fel az emeletre. - Nath jól vagy? - kérdezte Zayn felhúzott a szemöldökkel. Igen ténlyeg vicces volt a szöszi barátnőnk, de jót mosolyogtam rajta.

2 hét telt el. Zayn visszajött és ma este lesz egy koncert. Én minden nap járok futni és kezdem újra visszanyerni az energiámat és az alakomat. Mindenki készült a koncertre én meg csak dúdolva mostam le a hajamról a barna hajfestéket. Felvettem egy fekete pánt nélküli felsőt és egy fekete csőnadrágot. Harry szürke kardigánját is felvettem és egy converse tornacsukát. Gemma már hazament de Anne még itt van mellettünk. A fülembe dugtam a gyöngy fülbevalómat és halványan sminkeltem ki magamat. A hajamat begöndörítettem egy kicsit. Zoe-ra adtam egy fehér leggings-et és egy rózsaszín ruhát és a kis haját két copfba fogtam. Végre fel tudtam emelni őt és így mentünk a lépcső felé. A félénél Harry észrevette, hogy jövünk és egyből odasietett hozzánk.
- Jól vagyok. - mondtam.
- Kérlek. - mondta és átvette Zoe-t majd magához húzott. - nagyon szeretlek mind a kettőtöket. - mondta Harry.
- Én is titeket. - mondtam.
- na induljunk! - pörgött fel Anne majd adott egy puszit.
El is indultunk a kocsival. Majd az aréna előtt több ezer rajongó volt. A testőrökkel nagy nehezen át tudtunk jutni. Harry hozta Zoe-t aki csak integetett mindenkinek és az összes lány elolvadt ezen. csináltunk pár képet mikor az aréna elé értünk ahova nem tudtak odajutni a rajongók.
- Amanda!! Nagyon erős lány vagy, ezért vagy te a példaképem! - kiabálták csomóan mire megfordultunk Harry-vel. Nem mondtunk semmit csak néztünk. Meghatott amit mondtak.
- NE akarjátok ugyan ezt átélni mint én.. - csak ennyit mondtam.


A koncertet mindenki élvezte és a fiúk bejelentették, hogy nemsokára kész az új filmjük a This Is Us!. Én már nagyon várom a premiert. Minden dal közben és után Harry ránk nézett és mosolygott.. Kezdem én is feldolgozni a fiam elvesztését...




2013. szeptember 18., szerda

49. rész Tragédia (+18)

Itt a kövi rész. bocsi a késésért:s Viszont ez egy évadzáró rész!! Szóval kezdődök a 2. évad! Próbálom izgalmasra írni ahogy csak tudom:) Nem ígérek semmit, hogy mikor lesz kövi rész, de szerintem mindenféleképpen jövőhéten!!:)

Harry szemszöge:

A többiek elmentek a konyhába, így csak Amanda-val maradtam. Ő felállt és beleült az ölembe, velem szembe.
- Összenyomsz a hasaddal. - nevettem.
- Igen?? megérdemled! Úgy is lefog verni a fiad minden mérkőzésetekben! - nevetett majd megcsókolt.
- Várom már.- mondtam.
- Tudom. És én is. - mosolyogtam.
- Mi lenne ha lemennénk a strandra? - robbant be Niall a hátán Lily-vel.
- Öm... megzavartunk valamit? - kérdezte Lil.
- Nem. csak beszélgetünk. - mondtam. Igazából már több mint 2 hónapja nem voltam együtt úgy senkivel és már nagyon kikészültem. Most meg Amanda ezzel a mozdulatával, hogy beleült az ölembe.. szerintem érzékelte a nemi szervem..
- Én még szeretnék kipakolni, majd utánatok megyünk. - mondta Amanda majd felállt az ölemből nehezen és megfogta a kezem majd felsiettünk a szobámba. - Styles. - mondta perverzül.
- Bynes! Végre. - mondtam és vadul megcsókoltam. Ledöntött az ágyra. imádom ha vad. Kikapcsolta az övemet majd lehúzta a nadrágomat a bokszeremmel együtt majd elkezdett kényeztetni. Rég voltam ilyen jó helyzetbe, de tetszik. Éreztem, hogy nem bírom tovább ezért Óvatosan felemeltem majd lefektettem az ágyra. Levettem a felsőjét majd a nadrágját. Végigcsókoltam a kulcscsontján majd a nyakán. Kikapcsoltam a melltartóját majd a melleit is végigcsókoltam. A pocakjánál több időt töltöttem. Egyszer szájon rúgott a saját fiam! Ebből tényleg egy bokszmeccs lesz. Végül elkezdtem izgatni a bugyiján át majd a számmal levettem róla. Nyelvvel kezdtem el kényeztetni... amikor a nevemet nyögte, nagyon jó érzés volt.
- H-Harreh!!! - mondta. értettem a célzást így belé is hatoltam. Láttam rajta, hogy elszokott ettől az érzéstől így lassan kezdtem, de végül eléggé bevadultam. - Harry! El fogok menni. - sikította mire neki se kellett több és elment.. Én még párat löktem rajta és én is elmentem. Befeküdtem mellé az ágyba majd hozzábújtam és a hasát simogattam.
- Még 3 hónap. - mondta.
- Tudom. - mosolyogtam. Egy 10 perc múlva elkezdtünk készülődni. Amanda a fehér pánt nélküli fürdőruháját vette fel amit tőlem kapott majd egy sötétkék strand felsőt ami pontosan jó volt rá. Elraktam még mindent majd lementünk a partra ami 20 perc séta volt. A rajongók csak úgy kiabáltak mellettünk és képeket csináltak. Am-ot kezdte zavarni és majdnem szétnyomták őt. Épp a tengerparthoz értünk és egyből rohant Lily, Zayn és Nath, hogy segítsenek. Lil kihúzta nehezen Amanda-t a tömegből és el tátotta, hogy a helyünkre mennek. Végül nekünk is sikerült megszabadulni tőlük és egy kis eldugott részre mentünk.
- Na milyen volt a 2 hónap utáni szex? - kérdezte Zayn. Nekem csak egy perverz mosoly ült az arcomra. Mikor odaértünk Amanda csak sírt és sírt.
- Kicsim.. - mondtam halkan és magamhoz öleltem. Végül Am is megnyugodott majd bementünk a vízbe.
- Lil beszélhetnénk?? - kérdezte Am barátnőjétől...

Amanda szemszöge:

Félrehívtam Lily-t beszélgetni.
- David-ról van valami hír? - kérdeztem.
- Nem tudok semmit. - mondta.
- Oké.. viszont.. Anya írt, hogy ma kijönnek ők is a strandra mert épp itt vannak, California-ba.. De tudod.. láttad milyen a pasija??? vagy 20 évvel fiatalabb.. - mondtam.
- Szerintem mond meg Harry-nek is.. Hisz Gina nem tudja, hogy babát vársz.... - mondta Lil.
- Igen, de azt is szeretném ha te is velem lennél!!! - mondtam.
- Végül is ez alap. - mosolygott Lil és megölelt. - Héé! Ez a rossz fiú ennyit rugdos?? - kérdezte Lil.
- Az apját is megrugdosta már.- nevettem. Visszamentünk a többiekhez. Harry-nek is elmondtam mindent persze pont ekkor láttam meg anyámékat. Kimentünk Harry-vel. lil azt mondta, hogy majd közbelép. Bízok benne, de még is félek...
- Amelya Amanda Bynes!! Ez mi??? - kérdezte anya.
- Hát.. babát várok. Harry-től. - mondtam.
- Hisz még csak 19 vagy.. - mondta anya.
- Pont annyi amennyi közted és a pasid között van.... - mondtam megforgatva a szememet.
- Zoé? - kérdezte.
- Niall játszik vele. - mondtam.
- Még mindig úgy tudja, hogy te vagy az anyja? - kérdezte.
- ÉS így is fogja tudni!! - mondtam.
- Tudod milyen érzés az amikor van egy gyereked, aki még baba és elveszik tőled??? - kérdezte anya könnyes szemmel.
- Tudod milyen érzés amikor az édesapád meghal és az anyád nincs melletted??  - kiabáltam neki.
- Nyugodj le kérlek. - mondta Harry miközben én a karjába kapaszkodtam.
- Legalább láthatom Zoét? - kérdezte anya.
- Gyere, de ne szóld el magad. - mondtam és elindultam a helyünk felé. Niall és Kelly kivételével mindenki a vízben volt, majd Lily is kijött leváltva a szőke párt.
- Szia Gina. - köszönt Lily.
- Szia Lil. Bemutatom neked George-ot. - mondta anya.
- Lily Summer. - fogtak kezet.
- Anya!! Niall bácsi aszt mondta, hogy te lenyelted az öcsémet. Ez igaz? Miért?? - kérdezte Zoé.
- Ezt ne hidd el Niall bácsinak, nem igaz. Viszont, itt van a nagyi. - mondtam mire Zoé odament és megölelte. Anya felvette a karjaiba. Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de nem érdekelt.
- Elmegyünk enni valamit?? ma még semmit nem ettem. - kérdeztem.
- Hisz terhes vagy!!! Enned kell! Te egy kisbabára nem állsz készen!! Mi lesz, majd őt is elfelejted megetetni? - kérdezte anya. Sőt kiabálta.
- Gyere, menjünk enni. - mondta Harry és megfogta a kezem.
- Lil ti is jöttök?  - kérdeztem. Ő csak bólintott majd kihívta Louis-t is. - Hát. Mi most megyünk, bocsi. Szia. - mondtam és megfogtam Zoé kezét és elindultunk a büféhez. Végül palacsintát kértünk Lil-el, a fiúk meg hamburgert ettek, Zoé meg sült krumplit kért. Meg is kaptuk a palacsintát ami szív formájú volt. Nagyon aranyos volt. Csináltunk is egy képet.



Sokat nevettünk közben, de sikerült megennünk. Visszamentünk a partra és én le is dőltem aludni Zoéval..

Harry szemszöge:

Amanda elaludt Zoé-val együtt. én kint maradtam velük. Végig azt néztem, hogy alszanak. Nagyon aranyosak.Én is már majdnem bealudtam amikor Zayn-ék jöttek ki.
- Na induljunk haza? - bólintott a két alvó lányomra.
-Hát ha felmered ébreszteni őket. - nevetettem.
- Zoé-t szerintem már nem kell. - mosolygott.
- Apa!! Mikor megyünk haza? - kérdezte.
- Most. Csak keltsd fel az anyádat. - mondtam. Zoé fel is keltette Am-ot. Elindultunk lassan hazafelé. Mikor haza is értünk mindenki levetődött a kanapéra majd bekapcsoltam a tv-z ahol egyből a hírek mentek ahol mi voltunk a téma. Végül Lil és Am elmentek sétálni. Zayn és NAth felmentek élvezni az életet. Liam és Cara a konyhába tevékenykedtek, Niall, Kelly meg Én Zoé-val játszottunk. Egy fél óra múlva Lil hívott sírva, hogy siessünk az utcába és egy 7 háznyira vannak majd lerakta. Én egyből siettem. Louis és Liam is jöttek. Mikor megláttam egyből sírtam és idegbeteg lettem. Liam hívta a mentőket, Louis Lily-t vigasztalta én meg kiabáltam össze-vissza. Megjöttek a mentők és Lily ment velük. Mi hazamentünk és kocsival bementünk a kórházba. Eléggé sokáig tartott mivel dugó volt, így még idegesebb lettem majd újra sírtam. beértünk és én rohantam a 342-es ajtóhoz. A doki bent volt és Amanda csak sírt.






- Doktor úr.. - mondtam halkan vörös szemmel.
- Jó napot. Maga az apuka? - kérdezte amire csak bólintottam. - Nagyon sajnálom, nem tudtuk a baba életét megmenteni.  - mondta a doki mire elkezdtem zokogni. A doki kiment és a többiek jöttek be. Én csak leültem Am mellé aki egyből hozzám bújt. Olyan rossz volt így látni, teljesen szét esett, csak sírt és sírt.

Napok teltek el, és Amanda semmit nem evett, nem aludt. Mindenki nyugtatta, hogy még fiatal és lehet még gyereke, de erre ő csak rávágta, hogy Ők nem tudják milyen érzés amikor elvesztik az első gyereküket, a fiát... Én már nem sírtam. Erősnek kell lennem Amanda mellett.. Csak teljesen kiborított a tudat, hogy Zayn ki akar lépni a bandából, mert Amanda, Nathan-nal csinált egy közös dalt. Engem nem érdekelt annyira, hogy csináltak egy dalt, hanem Am állapota. Na meg, hogy mi lesz a bandával??.



2013. szeptember 16., hétfő

#1 Díj

Jujjjjjjjjj :$$$$$ MA megkaptam Fizika órán (ami infó) életem első díját :$:DDDD Köszönöm Klauu -nak:)))  Nagyon vártam má' hogy mikor kapok végre díjat*-*



 Szabályok:
1. 7 dolgot el kell mondanod magadról.
2. Válaszolj a kérdéseimre. /őszintén/
3. Ha megkaptad a díjat, készíts róla bejegyzést, és tedd fel a blogodra.

1. Imádok enni.
2. Példaképem Demi Lovato és Selena Gomez
3. Modell akarok lenni:$
4. Londonba szeretnék élni
5. Imádom a zenét
6. Nincs testvérem.
7. Épp szingli vagyok

Kérdéseim:

1. Mi inspirált az első blogod megírására?
- Egyszer arra gondoltam, hogy milyen lennék mint író így megprobaltam és most itt vagyok:$
2. Mióta érdeklődsz ennyire intenzíven a One Direction iránt?
-2 éve.
3. Honnan szoktál ötletet meríteni?
- Az életemből és a gondolataimból
4. Meddig tervezed írni ezt a blogot?
- Nagyon hozzámnőtt ez a blog. Úgy terveztem, hogy a következő rész lesz az utolsó de meggondoltam magam:)
5. Ugye hat blogod van jelenleg.. Tervezel-e többet írni?
- Már csak 5. Hát ha valamelyilet befejezem utána lehet írnék még.
6. Szeretnél huzamosabb ideig az írással foglalkozni, vagy ez csak afféle unalom űzés/hobbi?!
- Ez az életem egy fontos része. Imádom:)
7. Neked melyik blogod a kedvenced?  
- Dark, Dark turns to light, One Direction + One ééééés Break the Silence....

2013. augusztus 29., csütörtök

48. rész Legénybúcsú

Harry szemszöge:

Lily nagy mosolyogva ült le Amanda mellé, mire Am csak elkezdett sírni.
- Hé!! Mi van?? Hisz anyuka leszel, ez csodálatos! - mondta Lily.
- Nem az!! Tönkre teszi a karrierem. - mondta Am lehajtott fejjel.
- Szóval, te ilyen önfejű vagy.. Jobban érdekel téged a karriered mint a "családod". Ott van a hasadban egy baba. Harry és a Te kisbabád! Gondolj bele! Milyen jó érzés lehet amikor a kezedbe fogod Őt.. de te nem élsz most ezzel a lehetőséggel mert van olyan akinek nem lehet gyereke és az a valaki örülne annak, hogy legalább Neked lehet és ő is vigyázhat rá!! - kiabálta Lily. Lil egyből el akart menni, de Louis megfogta a kezét.
- Nem lehet gyereked? - kérdezte mire megrázta a fejét majd Louis magához húzta a lányt.
- Csak miattad! - jött hozzánk Am és megölelte barátnőjét.
- Mennyi idős? - kérdeztem magamhoz húzva Amandát.
- 3 hónapos.. azt mondja a doki, hogy nagyon apró baba, de teljesen egészséges és csak ezért nem látszódott annyira a hasamon. - mondta Am.
- Anya leszel.- simítottam végig az arcán.
- Te meg apa. - mosolygott rám és megölelt. Védően fontam a karjaimat a derekára. Hazamentünk ahol az fogadott, hogy csillog-villog minden.
- Ez fura.. - mondta Lily.
- Mi??? - kérdezte egyből Zayn
- Hát csak....
- Kész az extra fűszeres, chilis csirkemell!! - vágott Niall a szavamba. Beljebb mentünk, de Amandára egyből rájött a hányinger és szaladt. Én gyorsan utána mentem.
- Minden oké? - kérdeztem tőle.
- Azt hiszem kihagyom a kaját, meg fáradt is vagyok.. - mondta Am. Én csak mosolyogtam majd bevittem a szobánkba.
- Azt mondta az orvos, hogy pici a baba.. akkor tőled örökölte a méretét. Remélem kislány lesz. - mosolyogtam rá.
- Hé Am.. minden rendben?? - jöttek be a lányok Gemma vezetésével.
- Elmondod nekik? - kérdeztem szerelmemet Ő csak bólintott.
- Gyereket várok. - mondta Amanda mire az összes lány, Lil kivételével elkezdett sikítozni és ugrándozni amire persze a többiek is feljöttek.
- Minden rendben van? - kérdezte Zayn.
- Képzeljétek!! Amanda terhes!! - sikította Kelly. Mindenki ledöbbent. Végül kiemntek és hagyták Amanda-t pihenni. Én is befeküdtem mellé majd elaludtunk.

Másnap délelőtt:

- Biztos ne maradjak itthon veled? - kérdeztem szerelmemtől majd megfogtam a hasát. Annyira boldog vagyok, hogy lesz egy gyerekem attól a lánytól akit mindennél jobban szeretek.
- Jól leszek, és amúgy is.. itt van a többi lány velem. - mosolygott Am. Én csak egy csókot nyomtam ajkaira. Így hát, mentünk is.
- Akkor irány California.??? - kérdezte Niall miközben beültünk a kocsiba.
- Irány California és bulizunk egyet!!! - mondta Louis.
- Hát haver... mostantól csak Lily testét láthatod pucéran és kis papucs leszel. - húzta az agyát Zayn Louis-nak amin csak nevettünk. A lányoknak azt mondtuk, hogy holnap vagy holnap után jövünk mivel körbejárjuk a családunkat is. Kicsit hazudtunk, de nem kell tudniuk mindenről. Már a gépen ültünk mikor hirtelen mindenki elaludt.



- Hova menjünk először? - kérdeztem.
- Irány a Strand!!!!!! - kiabált Niall és a házból egyből futott a tengerpartra. Egyébként a ház nem volt nagy, 2 szoba volt benne 1 konyha és egy fürdő. Végül is csak aludni jövünk, bár a fürdővel gondok lesznek úgy érzem. Lepakoltunk majd kerestünk egy éttermet mert Niall drága megéhezett.. jó bevallom én is kicsit éhes lettem. Találtunk is egy Nando's-t amibe egyből be kellett menni. Megkajáltunk aztán kezdett sötétedni ezért indultunk bulizni.
- Louis drágám!! Élvezd ki a szabad életet egy igazi papucs leszel 1 év múlva!!! - mondtam átkarolva haverom vállát mire elkezdett valamit mormolni az orra alatt.
- Akkor az első italt, Louis-ra és Lil-re! - mondta Zayn és lehúztuk egyből. Ez után szétváltunk, hogy bulizzunk. 10 perc múlva végül együtt kötöttünk ki. Eléggé berúgtunk.

Másnap arra keltünk, hogy a rendőrök keltegetnek.
- Mi van? - kérdeztem. Bevittek a kapitányságra majd előzetesbe helyeztek minket. Persze nem érdekelt az egész ezért aludtunk egy kicsit. Körülbelül 10 óra múlva kelt fel mindenki arra, hogy a biztonsági őr szólít.
- Látogatói jöttek önöknek. - mondta a csávó.
- Mi van ha Lily az?? - kérdezte Louis aggódva.
- Igen.. már most papucs. - mondta Niall és megrázta a fejét.
- Miért vagyunk egyáltalán rács mögött??  - kérdezte Liam miközben kivezettek minket bilincsben.
- Öcsém ez egy rossz valóra vált álom. - mondtam mikor megláttam a lányokat. Leültünk az asztalhoz velük szemben. Lily könnyes ám mérges szemmel nézett Lou-ra míg a többi lány csak mérgesen. Nath-ról ne is beszéljünk. Ő már kitalálta, hogy öli meg Zayn-t.
- Ez kell nekünk, Louis igen.! Eljöttök bulizni California-ba amikor nem is azt mondtátok!!! És mi éjjel arra kelünk, hogy a California-i rendőrség hív minket mint hozzátartozókat. Örüljetek, hogy nem az anyuijaitokat hívták!! Ugye Zayn??? - kérdezte Lil.
- Szegény Amanda azt sem tudta, hogy mit csináljon!!! Elment vásárolni pár kismama ruhát magának erre összenyomják a saját és a Te rajongóid Harry. Egész nap csak hányt, nem evett semmit!! ÉS mikor meghallotta a hírt majdnem megfulladt!! - mondta mérgesen Cara.
- Nem tudom mit csináltál Harry, és a többiek, de ez a baba alig 6 hónap, ismétlem FÉL ÉV!! és megszületik a fiad!!! - mondta ki Am mire felnéztem.
- Fiam?? Kisfiú lesz?? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Igen.. De ha te börtönbe kerülsz én hogy nevelem fel egyedül Zoe mellett??? - kérdezte teljesen kiakadva Am és felállt. Tényleg kerekedik a pocakja. - mosolyodtam el.
- Na jó! Most akkor.. Mint ismeritek már, Ő a nővérem aki ügyvéd. Lara meg tud menteni titeket a börtöntől. - mondta Lily.
- Köszönjük lányok. - mondta Niall.
- Viszont... Én ezt nem akarom még így... nem tudnám büszkeséggel viselni.. - mondta Lily és odaadta Louis-nak a jegygyűrűt.
- Lil kérlek! Minden rendben lesz! - mondta Louis és megfogta Lil kezét.
- Akár 20 éves vagy akár nem, nem vagy elég érett erre és én sem.. Majd pár év múlva. - mondta Lil és megpuszilta Louis homlokát.
- Amanda, minden rendben lesz! - mondtam és megfogtam a kezét.
- Nem is tudjuk, hogy mit tettetek el. - mondta még mindig idegesen.
- Nyugodj le, ez nem tesz jót a.. fiúnknak. - mosolyodtam el megint.
- Neki az tenne jót, ha az apja mellette lenne egész végig!!! - mondta még mindig mérgesen Amanda.
- Viszont akkor elmondanám, hogy miben gyanúsítanak titeket, és hogy mit tettetek.. Betörtetek egy ékszerészhez mert Louis elfelejtette, hogy már megkérte a húgom kezét és azt hitte, hogy elhagyta a gyűrűt.. Aztán Niall azt hitte, hogy megcsalta Kelly-t ezért le akart ugrani egy fáról ami hozzáteszem kisebb volt mint Niall de persze a fiúk egyből hívták a rendőrséget, mentőket és tűzoltókat. Aztán éjjeli zaklatás, minden házba becsöngettetek és megkérdeztétek: " Lady Gaga itt lakik?".. Nem súlyos ez az egész csak ez a betörés. - mondta Lara
- Mi várható büntetésnek? - kérdezte Liam.
- A betöréshez akár 1-2 évet is kaphattok mivel egy nagy színvonalú emberé a bolt, de szerintem le tudom intézni közmunkával vagy pénzbírsággal, megpróbálok mindent megtenni. - mondta Lara.
- Persze! Én is megtettem mindent az első munkahelyemen de még is kirúgtak. - mondta Nath eléggé dühösen.
- Kiabálj nyugodtan. - mondta Zayn.
- Nem vagyok ilyen barom! Majd kiabálok veled otthon! És ne várj jót cimborám!! - mondta Nath.
Végül ma este kiengedtek minket a bíró döntésével. 2 hónapig itt kellett lennünk California-ba. A lányokat nem érdekelte, hazamentek.
- Hiányzik Nath kiabálása. - mondta Zayn majd hallottuk ahogy valaki kiabál. Persze Nath volt és a taxissal kiabált. Én egyből kirohantam és magamhoz öleltem az én barátnőmet akinek elég nagy volt már a pocakja.
- istenem de hiányoztatok. - mondtam.
- Te is nekünk Harry! De mondj már valamit a terhes barátnődnek is és a fiadnak! - mondta Lily megrázva a fejét.
- Minden nap gondoltam rátok. - mondtam újra Amanda-nak egy szemforgatás után.
- Mi is rátok Harry de végre mondhatnál valamit a csajodnak! - mondta tovább Lily.
- Szerintem ezt mind nekem szánta. - fordult hátra Am.
- Jaa! Hát igazán mondhatnál nekünk is valamit Harold!! - durcizott be Lil és bement.
- Mióta lett ennyire bolond? - kérdeztem.
- Amióta többet voltunk együtt csajok. - nevetett Am és megsimogatta a hasát.
- Rugdalózik? - kérdeztem felpörögve.
- Kicsit. - mosolygott.
- Hát ez a legénybúcsú még a Másnaposok-at is leveri. - nevetett Liam.
- Az biztos!! - mondtam és megcsókoltam.
- Holnap kell menni a végső tárgyalásra és utána még maradunk egy hetet nyaralni. - mondta Cara.
- Ha minden igaz holnap megkapjuk az összevágott videót amit műveltetek.. különkérés.!! - mondta Lara amin a lányok csak kicsit röhögtek....

2013. augusztus 14., szerda

47.rész Lánybúcsú?

Halii!! Itt a kövi rész :)) Jó olvasást <3
Amanda szemszöge:
Már eltelt 1 hónap mióta Louis megkérte Lily kezét. Ma pedig csapunk egy jó kis lánybúcsút. Gemma is hazament már rég Lux-al, de ő is jön ma bulizni hála az égnek. Épp a ruháimat nézegettem amikor Gemma jött be.
- Na mizu? - kérdezte.
- Nem tudom mit vegyek fel.. - mondtam szomorúan.
- És miért búslakodsz?? - kérdezte.
- Mindig is tudtuk Lily-vel mind a ketten, hogy neki hamarabb kérik meg a kezét, de nem így volt... Csak hamarabb van neki az esküvője... - mondtam.
- Úristen!!! Harry megkérte a kezed???? Sógornők leszünk!! - pörgött fel Gemma.
- Jó is lenne.... A volt barátom aki öngyilkos lett.. előtte 2 héttel kérte meg a kezem.. - mondtam.
- Jaj Am... Hary is megfogja kérni a kezed biztosan!! - nyugtatott Gemma.
- Azt terveztük mindig is Lily-vel, hogy együtt sétálunk menyasszonyi ruhában az oltárhoz. De nem így lesz.. - mosolyogtam barátnőmre.
- Szeretnéd ha Harry megkérné a kezed? - kérdezte Gem.
- Nem tudom.. Én csak azt akarom, hogy minden olyan legyen mint régen.. - mondtam.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte Gem.
- Hogy ugyanúgy szeressük egymást.. - mondtam.
- Miért most nem szeretitek egymást? - kérdezte Gemma felhúzott szemöldökkel.
- De csak már nem mutatja ki annyira, nem törődik velem már annyit.. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- Szeret. Túlságosan is. - mondta Gem.
- Azon a napon amikor Louis megkérte Lil kezét Harry felhúzott a szobájába és..... mint azokkal a lányokkal. - sírtam el magam.
- Ez komoly? - kérdezte Gem miközben megölelt. - Na! Gyere, kiszépítünk úgy, hogy az öcsém ne akarjon elengedni most. - mondta Gemma és felhúzott az ágyról. Előkotorta a szekrényemből a párducmintás pánt nélküli felsőmet és egy bézs színű szoknyát, hozzá a fekete 12 cm-es magassarkúmat. Szememet erősen húzta ki alul és felül is majd a hajamat kicsit begöndörítette.
- Kész. - mosolygott.
- Köszönöm. - mondtam.
- Ne sírj mert akkor lejön rólad a sok fekete . - nevetett. Gemmán egy egybe ruha volt, a mell része teljesen fekete és egy masni a melle alatt a szoknya része pedig ilyen vér narancssárgás színű. Ehhez egy fekete topánt vett fel és a haját befontam oldalra, a sminkje meg egy egyszerű volt. Lementünk ahol a lányok vártak már, meg a fiúk is.
- Mi is had menjünk légyszíves Cara!! - nyavalygott Liam.
- Nem. - mondta Cara.
- Ez egy lánybúcsú... - mondta higgadtan Nath vagyis még higgadtan.
- Amanda, beszélhetnénk gyorsan? - kérdezte Harry. Én csak bementem vele a konyhába. - Kérlek így ne menj el.... - mondta Harry.
- Hogy? - kérdeztem.
- Túl gyönyörű vagy és ez a ruha is.. - mondta Harry.
- Jól érzem így magam és megyek . - mondtam mire Harry megfogta a kezem és visszahúzott magához. Azt hittem, hogy meg akarja fogni a seggem, de csak lejjebb húzta a szoknyámat.
- Szeretlek. - mondta Harry. Én csak egy puszit adtam neki majd kimentem.
- Indulunk? - kérdeztem a csajokat.
- Mehetünk! - mondta Lil.
- Amanda... kérlek vigyázz magadra . - mondta Harry mire elindultam a kocsi felé. Gem vezetett én meg mellette ültem a többiek hátul.
- Hallgatóztál igaz? - kérdeztem Gemmát.
- Mindenki hallgatózott. - mondta Gemma.
- Nem tudom, hogy mit tegyek.... - mondtam..
- Figyelj.. Ma bulizunk egy jót aztán holnap elmegyünk ruhákat venni az esküvőre és ennyi, elvonjuk a figyelmedet. - mondta Kelly.
- Hova hoztatok lányok? - kérdezte a bekötött szemű Lily. Egy hotel volt.
- Ez az első meglepetés. - mondtam miközben vezettem Lily-t.
- Amanda.. Sajnálom.. - mondta Lily.
- Ugyan mit? - nevettem.
- Tudod... az eljegyzést.. - mondta.
- Én nem haragszok amiért Louis elvett feleségül.. - mondtam.
- Nem az.. Dávid....- mondta Lily.
- Lily!! Nem fogok róla beszélni és emlékezni sem akarok. Már nem szeretem, régen nem.- mondtam mérgesen.
- Sajnálom.. - mondta.
- Attól még, hogy a közös terveinkben valamit nem együtt csinálunk attól még barátnők vagyunk és kérlek soha, soha többet ne hozd szóba David-et. - mondtam és éreztem, hogy könnyesedik a szemem.
- Te sírsz? - kérdezte Nath.
- Nem szeretem már, de a fájdalom.... - mondtam de aztán beértünk. Felmentünk a szobába majd leültettük egy székre Lily-t. A sztriptízes csávó bejött halkan majd elindult a zene és levettük Lily szeméről a kendőt.
- Ááá! - nevetett. A pasi elkezdett vetkőzni neki. Végül Lily ki fogdosta magát majd mentünk is bulizni. Épp, hogy kisétáltunk a liftből jött egy SMS-em.
- Ki az? - kérdezte Cara.
- Harry.. - mondtam.
- Mit ír? - kérdezte Gem.
Kicsim minden rendben van?? Részegek vagytok már? Hova mentek? Mikor menjünk értetek? Mit csináltatok? De komolyan, hova mentek???  <3
Csak megforgattam a szemem.
- Írj vissza neki.. - mondta Gemma.
- Nem fogok, ma bulizunk! - mondtam és már szélsebesen ütem be az autóba. Meg is érkeztünk a Drinks and Dance-be. Bementünk és az volt az első, hogy az első felesünket megittuk, majd a másodikat is és a harmadikat is. Kelly-t nagyon megütötte ez a 3 feles de nekünk még semmi bajunk nem volt. Ekkor észrevettem valamit.. Egyből Lily-hez mentem.
- Baj van? - kérdezte.
- Szerintem én halucinálok.. - mondtam.
- Mert mi van? - kérdezte.
- Látsz itt egy nagyon ismerős alakot? - kérdeztem becsukott szemmel. Pár perc múlva megkaptam a választ
- Úristen!!  - mondta Lily.
- Akkor nem halucinálok? - kérdeztem.
- Nem!! Itt van! Ő!! Lady Gaga!!  mondta Lily elképedve.
- Igen.. várj mi?? nem!!!! - mondtam.
- De!!! - mondta Lily.
- Dávid!!!!! - mondtam remegő hanggal.
- Amanda... Ő meghalt, csak képzelődsz!! - mondta Lily.
- Akkor David-nak van egy eltűnt ikertestvére aki ott áll?  - kérdeztem és a pult felé mutattam.
- Ez.... Ő... - mondta Lily. - De ő halott... - folytatta Lily.
- Én ezt nem értem... - mondtam visszafojtva a levegőt. Lily csak odaadta a kezembe a táskáját majd odament David-hez.
Lily szemszöge:
Eldöntöttem, hogy kiderítem, hogy ez tényleg Dávid..
- Szia. - köszöntem neki miközben leültem mellé a pulthoz.
- Adhatok valamit? - kérdezte a pincér.
- Egy jager-t kérek. - mondtam.
- Jól kezded. - nevetett mellettem az állítólagos Dávid.
- Tudom.. Tudod nagyon ismerős arcod van.. - mondtam.
- Tényleg? Szeretnéd közelebbről megismerni? - kérdezte közben megjött az italom.
- Lehet. - mondtam majd ránéztem Amandára aki a kezében tartogatta a sörét.
- Dávid vagyok. Molnár Dávid. - nyújtotta a kezét. Baszki ez ő...
- Lily.. Lilyen Summer. Rég láttalak Dávid.. tudtommal te meghaltál.. - mondtam.
- Lily??? Mennyit változtál basszus.. - mondta Dávid.
- De most magyarázd meg!! Miért hazudtál és hagytad ott Amandát miután megkérted a kezét?? - kérdeztem idegesen.
- Mert megbántam!!! Nem gondoltam végig. - mondta Dávid.
- Ez most... Eddig végig azért sírtam mert otthagytál egyedül és minden nap eszembe jutott az a pillanat amikor megkérted a kezem és most meg kiderül, hogy élsz!! - mondta Amanda könnyes szemmel.
- Amanda??? - kérdezte Dávid bizonytalanul.
-Én vagyok...  És utállak!!! - mondta Am.
- Sajnálom... - mondta Dávid.
- Amanda, Lily!! Gyertek már!!- jött hozzánk Gemma. - Ő ki?? - kérdezte
- Ő az én állítólagos halott volt vőlegényem..- mondta Am.
- Mi?? De ő halott.. Vagy mi??- kérdezte Gemma.
- Beszélhetnénk Am? - kérdezte tőle Dávid. Amanda csak megrázta a fejét, hogy nem. Erre persze Dávidot ellepte a harag és elkezdte Amandát ráncigálni én egyből utánuk akartam menni de Gemma visszafogott.
- Engedj el Gemma!!! Amanda!- mondtam.
- Nyugi, Harry már jön. - mondta Gemma és Harry-t láttam bejönni.
- Holvan Amanda??? - kérdezte Harry.
- Dávid....
- Merre????- kérdezte immár idegesen. Mi csak megmutattuk, hogy merre és ő már ment is. 10 perc után Amanda remegve jött Harry-hez bújva de Harry hozzá sem ért.
- Minden rendben van öcsi? - kérdezte Gemma. Végül Harry után mindannyian kimentünk.
- Most mondd meg Lily!!! Miért kellett?? Azt hittem, hogy legalább neked van egy kis eszed nem úgy mint Amanda-nak. - ordított velünk Harry.
- Harry.. ne Lily-t hibáztasd! - mondta Amanda
- És Ti hol voltatok ekkor? - kérdezte a többi lányt Harry. Végül csak annyit vettünk észre, hogy Amanda összeesik.
A kórházban ülünk újra és várjuk, hogy legyen valami. Louis is bejött ő is leordította a fejem. A lányok hazamentek csak Gemma maradt.
- Olyan DeJa Vu-m van.. - mondtam.
- Ébren volt akkor is miután összeesett.. Mi lehetett? - kérdezte Harry.
Pár perc múlva jött ki a doki.
- Harry Styles. Gratulálok. - mondta doki.
- mi? Mégis mihez? - kérdezte egyből Harry.
- Öcsi, várd meg a mondta végét. - mondta Gemma.
- Szóval.. Gratulálok az Ön barátnője gyermeket vár. - mondta a doki. Gemmával elkezdtünk ugrálni, Louis pedig Harry nyakába ugrált, míg Harry csak nézett maga elé majd egy könnycsepp csordult ki a szeméből és megölelte Gemmát ás elkezdett sírni.- Öcsi, nyugi. - nevetett Gemma. Végül bementünk Am-hoz aki lesokkolva ült az ágyban.

Likes | Tumblr